Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Újabb cikket közölt a Magyar Idők a párizsi merényletekben résztvevő, Magyarországon átutazó terroristákról. Ebből kiderült: nem csak Budapestről, de Kiskőrösről is vitt magával terroristákat Nyugat-Európába Salah Abdeslam.
Nem csak a Bataclan színházban tömegmészárlást elkövető három terroristát vitte magával Magyarországról Salah Abdeslam, a párizsi és brüsszeli merényletek operatív szervezője, hanem összesen legalább hét terroristát, közülük kettőt Kiskőrösről – írja a Magyar Idők.
A lap szerint Abdeslam először 2015. augusztus 30-án járt Magyarországon, akkor Kiskőrösről vitt magával két terroristát egy BMW-vel. Bilal Hadfi és Chakib Akrouh egy erdős területen várt rá több napon keresztül. Előbbi a Stade de France stadionnál követett el öngyilkos merényletet, utóbbi párizsi kávézókra nyitott tüzet, majd később egy rendőri rajtaütés során robbantotta fel.
Hadfiról és Akrouhról kiderült: 2015. augusztus 25-én lépték át a magyar határt illegálisan, majd Kiskőrösre érkezetek, ahol azonnal vettek magyar mobilelőfizetéseket. Egyik mobiljukat az erdőben hagyták, ezt később a terrorelhárítók megtalálták. A telefon adataiból kiderült: a terroristák mozgását az Iszlám Állam szíriai központjából irányították; Abdeslam pedig egy olyan számú mobilról hívta őket, amit csak ezen az úton használt – írja a lap.